Csapatunkban több mint 7 millió kereskedő van!
Minden nap azért dolgozunk együtt, hogy a kereskedést továbbfejlesszük. Jó eredményeket érünk el, de sosem elégszünk meg.
A világszerte többmilliónyi kereskedő elismerése a legnagyobb jutalom, amit elképzelhetünk. Önök mellettünk voksoltak, mi pedig mindent megteszünk, hogy továbbra is kiérdemeljük bizalmukat!
Együtt remek csapat vagyunk!
InstaSpot. Büszkén dolgozunk Önöknek!
Színész, az UFC 6 bajnoka, egy igazi hős!
Az önerejéből felemelkedett ember. Aki a mi utunkon halad.
Taktarov sikerének titka a folyamatos küzdelem célja eléréséért.
Használja ki tehetségének minden oldalát!
Fedezzen fel új dolgokat, próbálkozzon, akár bukjon el – de sose álljon meg!
InstaSpot. Sikertörténete itt kezdődik!
A közelmúltban extrém volatilitás jellemezte a zöldhasút, mivel a befektetők azt próbálták kitalálni, hogy az erősödő amerikai gazdasági fellendülés miatt mikor fogja lecsökkenteni a QE program mértékét a Fed, és mikor növeli meg a kamatlábakat.
Az Egyesült Államok szerdán közzétett inflációs jelentése meghaladta a piaci résztvevők várakozásait, valamint a fogyasztói árak is jelentősen megnőttek áprilisban, így fellendült a dollár.
Ugyanakkor hamar elmúlt a dollár bika momentuma. Pénteken visszaesett az egy héttel korábbi szintekre a zöldhasú, így elvesztette minden nyereségét.
Az történt, hogy a Federal Reserve igyekezett megnyugtatni a piaci résztvevőket, hogy csak átmenti inflációs emelkedésről van szó, és még hosszú ideig nem fog változtatni jelenlegi monetáris politikáján.
Sőt, a hét végén meglehetősen kiábrándító adatokat közöltek az Egyesült Államokkal kapcsolatban, ami némileg elvonta a figyelmet a vártnál magasabb inflációról.
Az Egyesült Államok kiskereskedelmi eladásai maradtak a márciusi szinten, holott előzetesen 1%-os növekedésre számítottak. Az ipari termelés csak 0,7%-ot nőtt az előre jósolt 1% helyett. A Michigani Egyetem fogyasztói hangulat indexe az Egyesült Államokra vonatkozóan áprilisban 82,8-ra esett vissza a korábbi 88,3-ról.
Mindebből arra következtethetünk, hogy nem elég stabil az USA gazdasági felépülése. Mindazonáltal, a kilátások egyre kedvezőbbek.
Patrick Harper a Fed-től arra számít, hogy Amerika GDP-je 7%-ot fog nőni 2021-ben. Korábban 5-6%-os gazdasági növekedésre számítottak.
A szabályozó hatóság következő ülésére júniusban kerül sor. Valószínűleg felülvizsgálja az előrejelzéseit a központi bank, még akkor is, ha nem akar csökkenteni a QE programon.
A kereskedők a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) jegyzőkönyvét várják, amelyet szerdán tesznek közzé.
A befektetők abban reménykednek, hogy a bank utalást tesz rá, hogy csökkenteni fog a mennyiségi lazítási programon, ha tovább erősödik az inflációs nyomás.
Az Ausztrál Nemzetközösségi Bank szerint a FOMC jegyzőkönyv is megerősíti majd, hogy csak átmeneti inflációnövekedésről van szó. A szakértők szerint valószínűleg nem merül fel a program csökkentésének lehetősége.
A napokban abból tudott erőt meríteni a dollár, hogy egyre növekszik az aggodalom az Ázsiában bevezetett járványügyi korlátozások miatt. Újabb megbetegedésekről számoltak be olyan ázsiai országokban, amelyek korábban élen jártak a vírus elleni küzdelemben.
Mindeközben Európában folyamatosan zajlanak az oltások. Sőt, egyre inkább kezd talpra állni a régió. Mindez kedvezően hat az euróra.
A héten tovább nőhet az EUR/USD, ha a Fed nem tesz a monetáris politikájának megváltoztatásra utaló bejelentést.
A FOMC jegyzőkönyv mellett az euróövezet első negyedéves GDP jelentése és az EKB elnök, Christine Lagarde beszéde befolyásolhatja a pár további helyzetét. Érdeklődés övezi az eurózóna és az USA PMI adatait is.
A Credit Suisse szerint amíg az EUR/USD a 2021-es meghatározó mélypontokról, 1,2071-ről és 1,2051-ről indult emelkedő trendben van, addig növekedésről beszélhetünk. Egy kitörés 1,2152 fölé megerősíti a bika hangulatot, és az ár visszatérhet 1,2182 és 1,2185 köré, vagy akár egy erősebb ellenállási területhez is, az 1,2212 és 1,2243 közti tartományba (ez a 78,6%-os Fibonacci visszatérési szint). Ha erősödik az emelkedő trend, akkor egy szélesebb tartomány felső határáig és az 1,2325-1,2350-es területen lévő idei csúcsra is felmehet az ár.
InstaSpot analytical reviews will make you fully aware of market trends! Being an InstaSpot client, you are provided with a large number of free services for efficient trading.